Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek...
Azaz: kis magyar undorgrund...
De azért nem mindig... :)))
Keresés
E-mail
monostori@extra.hu
Utolsó kommentek
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.), Frederick: Szépen kihúztad magad a vita alól! De hát akinek nem... »
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.), Monostori-major: Jól van, gyermekem! Leminősíted Ratzingert, miközben fogalmad sincs, mit írt,... »
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.), Frederick: "Helyesírásod tekintetében ajánlom A magyar helyesírás szabályait, az Akadémiai helyesírási... »
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.), Monostori-major: Nem érvelsz, hanem címkézel. Közlöd -ex cathedra- az állásfoglalásodat, tartalmi... »
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.), Frederick: Megfogalmazhatom én ezt "fikázások" és "rinyálások" nélkül is, ha a... »
Legtöbb komment
- Göre Gábor mint filozófus (Hogyan pukkasszunk liberálisokat? - 2.) (11)
- Liberális tolerancia, avagy hogyan tapossuk ki ellenségeinkből a szuszt ajrópéer módra (9)
- Ifjú proletárok éneke, avagy az SZDSZ 2.0 újra támad (8)
- Bohócforradalom? Dehogy. Pojácaterror (7)
- BKV, sztrájk, iwiw, budipesti panelagyak... (5)
Kategóriák
abortusz (2)
Aczél György (1)
adó- és pénzügyek (22)
Ágoston Balázs (1)
Alföldi Róbert (2)
alkotmány (3)
Alkotmánybíróság (3)
Antal Attila (1)
Antall József (1)
antiszemitizmus (1)
Bajazzók (1)
Bajnai Gordon (8)
Bajnai-kormány (2)
baloldal (2)
Bánk Attila (1)
Bara Margit (1)
Bárdos András (2)
Berzsenyi Dániel (1)
Biszku Béla (4)
BKV (4)
Bokros Lajos (8)
Budaházy György (1)
Budai Bernadett (1)
bűnügyek (2)
Császár Előd (1)
Dávid Ibolya (1)
Debreczeni József (3)
Demokratikus Charta (4)
Demszky Gábor (2)
Domingo, Plácido (2)
Donáth László (1)
emancipáció (4)
ENSZ (2)
erőszak (7)
Európa (9)
Európai Unió (19)
Fidesz (6)
G8-G20 (0)
Gárdonyi Géza (6)
gender-ideológia (4)
Gobbi, Tito (0)
Göre Gábor (6)
Gréczy Zsolt (2)
Grigolo. Vittorio (1)
Gyurcsány Ferenc (24)
Gyurkovics Tibor (1)
Hagyó Miklós (3)
Halász János (1)
Hamvas Béla (1)
Heller Ágnes (2)
Herényi Károly (1)
Honvédelmi Minisztérium (2)
Horn Gyula (2)
Horváth Csaba (5)
ifjúság (1)
Illyés Gyula (1)
IMF (7)
irodalom (2)
iszlám (2)
Izland (1)
Jobbik (3)
jog (7)
jogállam (4)
jogsértések (8)
Joseph Ratzinger (1)
Juhász Gábor (1)
Kadhafi, Moamer (1)
Kapolyi László (1)
Karácsony Gergely (2)
Károlyi Mihály (1)
Képíró Sándor (1)
kereszténység (4)
kettős mérce (7)
Kína (4)
Kisléghi-Nagy Ádám (1)
Kocsis Máté (1)
Kolompár Orbán (2)
Kovács László (3)
Költségvetési Tanács (1)
könyvkiadás (2)
kreténségek (4)
kultúra (6)
Kuncze Gábor (2)
Lánczi András (4)
Lendvai Ildikó (8)
Leoncavallo (1)
Lewis, C.S (1)
LMP (11)
Ludassy Mária (1)
Madách Imre (2)
magánnyugdíjpénztárak (2)
Magyar Nemzeti Bank (3)
Magyar Rádió (1)
magyarság (2)
Majtényi László (1)
március 15. (1)
Mascagni (1)
Mátyás Miklós vérbíró (2)
MÁV (1)
MDF (4)
Medgyessy Péter (2)
média (8)
médiatörvény (2)
megtorlások (2)
Mellár Tamás (1)
Mesterházy Attila (2)
mezőgazdaság (7)
MIÉP (1)
Mihályi Péter (1)
MSZMP (2)
MSZP (20)
multikulturalizmus (2)
művészet (1)
Nádas Péter (1)
Nagy Gáspár (1)
Nagy-Britannia (1)
Németh Miklós (1)
Németország (1)
Nemzeti Színház (1)
Népszabadság (3)
Novák Előd (1)
Novikova, Julia (1)
Nyakó István (1)
nyugdíjasok (2)
nyugdíjrendszer (2)
Obama, Barack (1)
oktatás (3)
opera (5)
Orbán Viktor (1)
Oroszország (1)
Országos Választási Iroda (1)
Oszkó Péter (4)
Pakisztán (1)
Para-Kovács Imre (1)
Parasztbecsület (1)
Patent Egyesület (1)
Pető Iván (1)
Petőfi Sándor (1)
posztmodern (7)
Pozsonyi Ádám (7)
Pörzse Sándor (1)
Puccini (2)
Raimondi, Ruggero (1)
Reformszövetség (1)
rendszerváltás (7)
Retkes Attila (1)
Rigoletto (3)
Rogán Antal (1)
Róna Péter (1)
Ságvári Endre (1)
Schiffer András (2)
Schmitt Pál (2)
Schmuck Andor (1)
Shakespeare (1)
Sík Endre (1)
Simor András (1)
Sólyom László (4)
Somogyi Zoltán (1)
Stohl András (2)
Strauss-Kahn, Dominique (1)
Surguladze, Nino (1)
szakszervezetek (1)
Szaniszló Sándor (1)
Szanyi Tibor (1)
SZDSZ (10)
Szekeres Imre (1)
Szili Katalin (3)
Szlovákia (1)
Szőcs Géza (1)
sztrájk (2)
Tallián Miklós (1)
Tamás Gáspár Miklós (4)
Tarlós István (1)
Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) (1)
természetvédelem (1)
terrorizmus (1)
Tóbiás József (1)
Tokody Ilona (1)
Tosca (2)
Tóth József (1)
Tölgyessy Péter (2)
Török Zsolt (0)
Trianon (1)
tudomány (2)
Tukacs István (1)
tüntetések (1)
Ughy Attila (1)
újságírás (1)
USA (2)
ünnep (7)
Vágó Gábor (1)
Vágó István (1)
választások (10)
vallás (4)
válság (12)
Verdi, Giuseppe (3)
Veres János (1)
Világbank (1)
vörösiszap (4)
Wass Albert (2)
Weöres Sándor (1)
zene (5)
Zöld Baloldal (1)
Zrínyi Miklós (1)
Archívum
Jelen
2012. március 2012. február 2012. január 2011. december 2011. november 2011. augusztus 2011. július 2011. június 2011. május 2011. április
Az összes
Linkek
MONOSTORI-MAJOR
Létlelet
freeblog főoldal
freeblog admin
Egyéb
|
|
magán-köz-vélemény
2010. február 15., hétfő

Az emancipáció tébolyáról - 1.
Nem véletlenül cserélt helyet a két Pozsonyi-könyv címe. (Első rész itt olvasható.) Most már tényleg a 2008-ban megjelent kötetével, a "Göre Gábor mint filozófus"-sal foglalkoznék. Ha mellesleg pár liberális is megpukkad, az csak örömömre és a haza üdvére szolgálna...
Ezúttal alighanem kicsit hosszú leszek. Nem kicsit, nagyon. (Honnan ismerős ez a mondat...?) Aki most velős cikkecskére vágyik, jobb, ha rögtön átevez valamelyik másik beírásomra. Esetleg egy másik blogra, de ezt nem venném túl jó néven.
De a további szószaporítás helyett csapjunk inkább a lecsóba!
A könyv ama fejezetének, amiről itten ma szó leend, már a címe is merő provokáció: "Az emancipáció tébolyáról". Mielőtt áttekintenénk, mit mond e kérdésről Pozsonyi és Göre bíró uram, nézzük meg magának a szónak a jelentését!
A római jogban elsődleges értelme a (felnőtt) fiúgyermeknek az apai hatalom alól való elbocsátása volt, ami ugye jelen esetben némileg komikus, hiszen manapság az emancipáció szót elsődlegesen a nők kapcsán szokás emlegetni. Ráadásul ez esetben a jogállás megváltozása a családból, a családfői hatalomból indul ki. Vagy talán éppen ez lenne a modern nők titka? Csak semmi családi tekintélyt el nem ismerni? Aztán ennek folyományaként a társadalom minden más területén is ugyanezt az elvet követni? A másik antik eredetű értelme: valamely személy vagy dolog valaki hatalmából való kibocsátása, másnak hatalmába való átengedése. Hát az utóbbi még pikánsabb. Mert ugyan jelen esetben ki volna az auktor, a kezdeményező, aki birtokából elenged valakit, különösen is rabszolgát...? Szóval magával a szóval is van némi gond, hejába no: nemigen tanultak mán deákul a nagy emancipátorok... Mert hogy a nők rabszolgasorban lettek volna, úgy általában, vagy egyszerű tárgyi birtokként léteztek volna, az azért nem is enyhe túlzás. De erről majd később.
Előbb lássuk, mit mond erről a szerző!
"A nők ma legtöbbször férfiként viselkednek. A nyílt harcmodort választják, a direkt cselekvést, a közvetlen fegyvereket, melyek eredetileg a férfi kelléktárához tartoznak. A mai emancipált nő ordít, csapkod, goromba, szópárbajokban éli ki magát, karriert épít, "el akar érni valamit", önmegvalósít, kemény és határozott, meg akarja mutatni - legfőképp a férfinak -, bizonyítani akar, s az ember közben önkéntelenül arra gondol: Istenem, milyen boldogtalan szegény, s mennyire nem találja helyét a világban. Ennek ellenpólusaként a férfiak mind nőiesebbek, gyermetegebbek, mind kevésbé férfiak, aminek következményeképp nemcsak hogy társadalmi bajok özöne zúdul a civilizáció nyakába, s a családok széthullanak - melyik férfi képes elviselni az okoskodó nőt, és melyik nőnek van szüksége a cselekvésképtelen férfira? - hanem komoly problémát jelent a fehér faj és a fehér kultúra biológiai fennmaradása is."
Nos, hogy mennyire igaza van, azt pár aprósággal elég igazolni. Hogy mást ne mondjunk, Európa vészesen öregszik, amennyiben nő ugyan az átlagéletkor, a szaporulat viszont nem követi ezt a növekményt. Egyre több öregre egyre kevesebb fiatal jut. Talán át kéne tekinteni ebből a szempontból Dél-Amerika, Ázsia vagy Afrika esetét... Vannak lélekbúvárok, akik úgy vélik, az egyre nagyobb számban megjelenő férfiúi meddőségnek is köze van az elvadult emancipációhoz. Mert ki a fenének van kedve egy zupás őrmesterrel utódot nemzeni? Szexuális éhséget csillapítani még csak-csak. Bár ez is a perverzió határát súrolja.
Nehéz lenne tagadni, hogy modern (= elmebeteg) világunkban a nők nemhogy utolérték a férfiakat számos dologban, de le is körözték őket. No nem feltétlenül pozitív dolgokban... Nehéz elmennem botránkozás nélkül például amellett, hogy huszonéves csajok (nem, nem nők, ezek legföljebb csajok, jó esetben) és még fiatalabbak olyan mosdatlan szájúak, hogy azon még egy debreceni kocsis is meghökkenne, pedig az ő trágár szókincsük hírhedett. Számos esetben vagyok fültanúja az egyetemen, hogy 2-es személyi számmal rendelkező egyedek minden második szava a "b... meg". Tévedés, nem dühösek, mert éppen kivágták őket a vizsgáról vagy egyéb módon lettek kárvallottjai a bolognai rendszernek. Ez a társalgási stíl.
Hatalmasat téved, aki azt képzeli, hogy a formának semmi köze a tartalomhoz. Ez kérném nem valami marxista mákony, ezt már a jó öreg Arisztotelész is tudta, csak tessék elolvasni Poétikáját. A csajokból egyre inkább kiveszik a normális szeméremérzés. Ezúttal nem a nyilvánosan űzött ipari méretű nyálcserére gondolok, amit régebben még "csók"-nak neveztek és megvolt a maga helye az emberek életében. (Persze lassan eljutunk odáig, hogy ha valakinek úgy hozza kedve, akár az aluljáró közepén fog üzekedésbe. És nem is biztos, hogy a hímnemű fogja kezdeményezni...) Nem is az öltözködésükre célzok, ami nemcsak a férfiak ingerküszöbének csillagos égig való emelkedését érte el, hanem minden józan észt nélkülöző divat is lett, lásd hasikák és derekacskák ruhával való nem fedését plusz tíz Celsius tájékán is. Momentán a verbálisan megnyilvánuló szemérmetlenségre célzok. Példa. Csajok kifelé az egyetemről. Egyik a másiknak: "Nem tudom, mi van, nem jött meg a menstruációm, pedig nem lehetek terhes. Anyám aszongya, menjek orvoshoz." Nem is folytatom. Mindez sacc per kábé tíz vadidegen fül hallatára. És hogy a fiúk mennyire nem macsók, a környéken sertepertélők egyike sem szólította le a fenti libát egy fordulóra, hátha akkor mégis lesz oka aggódni a kicsikének a gyermekáldás mián. Nem tudom, feltűnt-e a helyszín. Mindkét esetben az ország magát elsőnek meghatározó bölcsészkaráról van szó. Vagyis fenti darabokból lesz a magyar (??) értelmiség (??) krémje (??). Hogy nők lesznek-e, arról ne is beszéljünk. Ezek persze csak adomácskák, csakhogy jelei annak a förtelmes változásnak, amiről Pozsonyi is beszél.
A nők fokozatosan levetnek magukról mindent, amiért valaha szeretni lehetett (és kellett) őket: a melegséget, a bájt, a jóindulatot, a kedvességet, a józan szemérmet, a gyöngédséget, a segíteni és törődni akarást és sok más hasonlót. És már gyerekeket se igen akarnak... Na ez a vég kezdete. Nem kevés kajánsággal szoktam mondani, hogy a nőnek van egy hatalmas erénye: hogy gyermeket tud szülni, a férfi meg ennek hiányában kénytelen másban keresni a teremtés lehetőségét, ezért aztán szobrot farag, verset ír, feltalálja a penicilint, háborúzik, majd békét köt. Olykor a nővel is.
Vagyis a nő képes az élet átadására, szó szerint saját testével és vérével táplálva magzatát. Hiába biggyesztik most le ajkukat némely feministák, ez bizony maga az életerő. Szemben a férfi teremtő erejével. Az életerő és a teremtő erő persze kiegészítik egymást, sőt egymás nélkül értelmük sincs. Az életerő befelé irányulva teremt új életet, a teremtő erő kifelé hatva teszi ugyanezt, csak persze más lesz az "eredmény". Az odáig puszta biologizmusnak tűnik, hogy valaki utódokat hív életre. Csakhogy ezzel az aktussal nemhogy nem ér véget emberi valónk, hanem éppenséggel ezzel kezdődik. Nemcsak az utód számára, hanem a szülők számára is. Hiszen ésszel, szívvel fölnevelni, hogy ne mondjam: szocializálni egy gyermeket - ez az emberi és egyben isteni próbája és igazolása az életerőnek is, a teremtő erőnek is. Ezeknek híján tényleg nem vagyunk mások, mint két lábon járó önző állatok.
Nálam sokkal okosabb ember is hasonló következtetésekre jutott ezeket vizsgálva, úgyhogy helyettem beszéljen egy kicsit Weöres Sándor:
"A teljesség megbomlásának fő formája, hogy nő és hím lesz belőle. A nőség vagy hímség felé még csak közeledő kisgyermek éppúgy teljes, mint az egyéni különlét fölé emelkedő lény, aki a nőséget és hímséget egyesíti, a változatlanba oldja.
Ahogy a nőtest és férfitest kiegészítésre szorul, épp így csonka a nőlélek és férfilélek. A nő nem ismeri a világosságot, a férfi nem ismeri a meleget. A nőből hiányzik az igazi teremtő erő, a férfiból az igazi életerő. A nő ha az emberiség maradandó kincse felé törekszik, csak azt fogja fel belőle igazán, ami benne mozgalmas, eleven pezsgésű eseményszerű: a teremtés templomát úgy tekinti, mint egy uzsonnázóhely, pletyka sarok. A férfi, ha az emberi tenyészés édes játékaiban és meleg meghittségbe helyezkedik, elhomályosul, elgépiesedik: az élet templomát úgy tekinti, mint alkalmat a kényelemre. A nő oldottan lebeg az élet mozgó, forró áramában és csak arra figyel, ami szerves összefüggés tenyészet, enyészet: a férfi zártan határoltan evez a mindenségben és érdeklődése tárgyait szigetekként szemléli.
Ha a férfi olykor átlát egy nő lelkébe, vagy a saját férfi lénye alatt rejtetten létező nőt figyeli: látja, hogy vöröses félhomályban az egymásba mosódó, alaktalan dolgok csíraként forró lüktetésben élnek: ha a nő előtt feltárul egy férfilélek, vagy önmagában rejtett férfi lénye: látja, hogy kékes szürke fényben dideregnek a dolgok, egymástól elkülönülve, szoborszerűen.
A nő, ha dolgozik, munkájába örömeit, bánatait, egész világát belesugározza; a férfi, ha dolgozik, munkájában minden mást elfüggönyöz előle. A nő, ha kártyázik, feloldódik a játszó csoportban és nyerni a játszóktól akar: a férfi, ha kártyázik, ráhurkolódik a játék váltakozására és nyerni a játékban akar. A nő, ha felbont egy narancsot s abból pár gerezdet jó-szívvel feléd nyújt, szinte önmagát bontotta fel, saját érzésvilágából nyújtja feléd azt, ami belőle téged illet: a férfi, ha jó szívvel étellel kínál, örül, hogy neked is adhat abból, ami az övé. A nő a szeretett férfi életét egybe akarja olvasztani a saját életével; a férfi a szeretett nőt saját lényéhez akarja fűzni mennél szorosabban. A nő a szerelemben életének mámorára teljesülését keresi; a férfi a szerelemben a mámor zárt, folyton fokozódó egészét keresi.
Nő és férfi igénye nem fedi egymást: épp ezért a nő kiegészítője nem a kiváló teremtő férfi, hanem az arszlán aki folyton sürög és a nőt magával sodorja, újra meg újra elkápráztatja, míg ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad; s a férfi kiegészítője nem a kiváló, éltető nő, hanem a bűbájos, aki a férfi érzékeit feltudja pezsdíteni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadásul át tudja venni az illető férfi meggyőződéseit, kedvteléseit, terveit. Mint hogy a nő ritkán találja meg egy személyben az arszlánt és a családfőt, s a férfi a bűbájost és alkalmazkodót, innen a sok csalódás.
A férfi lénye kemény mag, a nő lénye csupa vonatkozás. A családi, vagyoni és egyéb körülmény a férfinál: életének formálója: a nőnél: maga az élet. Egy férfit akkor ismerhetünk meg igazán, ha körülményeitől mentesen, magába véve vizsgáljuk, egy nőt akkor, ha az emberekhez és körülményekhez való vonatkozásait sorra vesszük.
Ha egy nő regényében az ,,ideális férfi” szerepel: nagy nőhódító, tökéletes családfő, bátor és határozott cselekvő, bármihez kiváló tehetsége van, de nem tudjuk, a sok kiválóság hol fér el benne, mert lénye nem több, mint egy felöltöztetett férfi arcú fabáb a ruhaüzlet kirakatában. S a férfi regényében szereplő ,,ideális nő” csupa rózsaszín finomság és arany okosság, de egyetlen igazi vonatkozása, hogy tűzön-vizen át szerelmes a férfihősbe, akivel önkéntelenül azonosítja magát az író is, az olvasó is: oly talajtalanul libeg a világban, mint a karácsonyi képeslapok édeskés angyalkái.
Melyik ér többet: a nő, vagy a férfi? Mindegy. Bármelyik elérheti a legvégsőt: a teljességet. De mindegyik más módon: a férfi saját zárt lényét fejleszti egyre nyitottabbá, teljesebbé; a nő, mint egy puha melegség száll a végső puha, meleg fészekbe."
Nos ennek olvastán a gender-harcias amazonok bizonyára fölhördülnek.
De míg ők összeszedik magukat, tartsunk egy kis szünetet, és innen folytatom a következő beírásomban. Úgyhogy ne menjetek sehova, rögtön jövünk! :) (A folytatás, vagyis a 2. rész azóta már olvasható itt.)
Kategóriák
Pozsonyi Ádám
,
Gárdonyi Géza
,
Göre Gábor
,
emancipáció
,
gender-ideológia
,
Weöres Sándor
Címkék
emancipáció
,
gender ideológia
,
Göre Gábor
,
Pozsonyi Ádám
Komment 
Mondj valamit
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk.
Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
|
Remek összefoglalása az élet lényegének. A fehér fajt pedig - mint legértékesebbet - meg kell menteni. Rajtunk múlik, értékes marad-e az emberiség.